Az 5. kerületi Hold utcai piacon járunk, ahol a zöldség, gyümölcs, hús, és sajt árusokon kívül szép számmal nyíltak a közelmúltban igazi kulináris helyek. Ilyen például a Stand25 is, Szulló Szabina és Szél Tamás bisztrója. (lsd korábbi cikkünket)

Ebben az impozáns közegben rendezte be kávés „sarkát” a By Beans kávézó tulajdonosa Halász Ferenc.

Bemutatkozó „fellépésük” a KávéBárBazár rendezvényen volt márciusban, ahol megkóstolhattuk az általuk választott svéd pörkölő, a PER NORDBY kávéit.

Már itt nagy hatást tettek a közönségre, így sokan vártuk a végleges helyükön való megjelenést.

A tavasz folyamán sikerült is teljes gőzzel munkába állniuk az Angelo cukrászda egykori helyén. Benkovics Ádám és Szentesi Erika, a hely lelkes és kreatív baristái nem csak finom kávéikkal, de kedves mosolyukkal is lenyűgözik a vendégeket.  

Zseniális, egyedülálló és hihetetlen praktikus ötlet volt a tulajdonos részéről, hogy nem egy kétkaros gépet álmodott az üzletbe, hanem 2 db egykaros Dalla Corte Mina géppel és a hozzá tartozó 2 db őrlővel készítik az eszpresszókat.   

Mindezt szuper dizájnos napsárga színben, hozzá egyedileg készített székekkel, melyek szintén vidám sárga színekben pompáznak. A csempéről nem is beszélve…

A svéd pörkölő kávéit forgalmazó kávézóban ez alkalommal egyik kedvencünket, az etióp Guji-t kóstoltuk. Szimplában és duplában is.

 

 

Az ital már az illatával elragadott bennünket. A kakaóbab íze dominált az első kortyérzetben, a további kortyokat a gyümölcslekvár (málna-eper) uralta. Utóízében tiszta ízeket hagyott nyálkahártyánkon.  

Mivel nyár van, ráadásul hetek óta óriási hőség, így a baristák több jeges koffeines kreatív itallal - E+T, Creamsoda Espresso - is készülnek a kitikkadt vendégeknek.  

Bár a kávézó a piac „főútvonalának” háttal helyezkedik el, de a mosolygó rókafej mindenkit útbaigazít.

Kövessétek a sárga színű székeket és a pipázó rókát, és kóstoljatok Ti is a BY BEANS kávézóban a Hold utcai piacon!