Pár napja ismét egy fantasztikus klasszikus zenei koncert hallgatója lehettem, mégpedig a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban.

Igazi „Virtuózok” koncert volt, csak nem a TV képernyőjén keresztül, hanem élőben az iskola csodálatos koncerttermében élvezhettük a legkiválóbb diákok produkcióit.

A GÁLAKONCERT néven meghirdetett műsor igazából ebben az évben debütált, mivel a tavaly ilyenkor megrendezett „főpróba”,- ahol nagyfiúnk Silvan is fellépett – olyannyira jól sikerült, hogy Makovecz Pál igazgató úr és segítői a folytatás mellett döntöttek.

Ennél jobbat nem is tehettek volna, hiszen aki ott volt, sokáig fog emlékezni a 15-19 éves fiatalok kimagasló produkcióira.

És akkor most rá is térnék, hogy miért is került e cikk a kávés blogunkba.   

Miközben elmélyülten hallgattam a nagy klasszikusok, Bach, Liszt, Haydn, zongora, hegedű, gitár, gordonka műveit, és már közeledtünk a koncert végéhez, egyszer csak elindult a MODERN DARABOK sora.

Először Ryo Noda (1948-) japán zeneszerző/zenész szaxofon darabja szólalt meg. Ezt követte Frank Martin (1890-1974) svájci zeneszerző fuvolára írt balladája. Összes érzékszervemmel rácsatlakoztam a művekre, és közben a következő gondolatok cikáztak a fejemben.

Ez a dallamvezetés harmonikus? Vagy disszonáns? Esetleg egyszerre mindkettő? De akkor miért nem áll rá olyan könnyen a fülem, mint a klasszikusokra? Miért feszengek, miközben hallgatom a zenét? Miért gondolkodom rajta és nem csak hallgatom?

És akkor villámcsapásként ért a felismerés!

Hiszen ugyanezen gondolatok cikázhatnak sok kávéfogyasztó agyában, amikor először kóstolnak egy ún. ÚJHULLÁMOS KÁVÉT. Nem értik. Mi történt? Hiszen ez teljesen más! Egészen szokatlan! Nem közérthető! Vagy mégis?

Minél többször hallgatom, kóstolom, annál természetesebbé válik, annál nagyobb élvezetet okoz!

Mint az 1980-ban született amerikai ütős fenomén Gene Koshinski:  AS ONE (Egyként) marimbára és dobokra írt kétszemélyes 4,5 perces darabja, mely olyan élményt nyújt, amitől nem tudok és nem is akarok szabadulni. Éppen úgy, mint egy jól elkészített etióp Yirgacheffe feketétől.

Élvezzétek mindkettőt!