Ismét – 2. alkalommal – a Millenáris B épület adott otthont az év legnagyobb – két napos – kávés és  alkoholos rendezvényének.

Közel 50 kiállítóval találkozhattak az érdeklődők, akik között voltak pörkölők, kávézók, kávéforgalmazók, kávégép forgalmazók, ajándék készítők, csoki készítők, prémium kézműves alkoholos ital előállítók és még sokan mások.

A kóstolás mellett a látogatok kávés és koktélos versenyeket is követhettek, hiszen szombaton került megrendezésre az 5. Magyar Amatőr Barista Bajnokság döntője, ahol az 6 versenyzőből Molnár Marcell a Mozata étterem baristája nyerte el az első helyet.

A barista versennyel egyidőben, azaz egymáshoz időben igazodva – a szomszéd asztalnál – zajlott a Cup Tasting bajnokság, ahol az elődöntőből 4 fő jutott a döntőbe. Ebből 3 fő maximális 8 pontos, 1 fő pedig 7 pontos eredménnyel.

A döntő is hihetetlenül izgalmas volt, szinte fej fej mellett ment a verseny és végül az idő döntötte el a végeredményt. Gosztonyi Botond 5 találattal a leggyorsabbként szerezte meg az 1. helyet.

Külön érdekessége a volt a versenynek, hogy a döntőbe maximális ponttal jutott be egy osztrák/grazi pörkölő a J. Hornig fiatal pörkölő mestere.

A Cup Tasting versenyhez a zöld kávét a spanyol Xorxios zöldkávé forgalmazó cég ajánlotta fel, az Awaken pörkölő pedig lepörkölte. A versenyt a Xorxios munkatársa, hazánk – tudomásunk szerint – egyetlen Q Gradere, Bóka Csaba vezényelte le Hajcsunk Tibor, Szongoth János  és az önkéntes segítők közreműködésével.

Izgalmas előadásokat is hallhattak a látogatók. Sokakat érdekelt a Hogyan ne nyissunk nem jövedelmező kávézót? témájú beszélgetés, amiben a meghívottak – különösen Lukács Andrej az Addicted2Caffeine tulajdonosa – őszintén beszéltek sikereik és kudarcaik mibenlétéről, az ebből levont tanulságokról.

Erről a témáról mi is sokat beszélünk úton-útfélen, mivel nagyon összetett ez a dolog.

És pár érdekesség még, amit kiemelnénk.

Három kiskőrösi lány Mobstery néven pörkölésbe fogott. Segítőjük, mentoruk az úton Tóth Sándor, a szekszárdi Kávé Háza tulajdonosa, a Lucky Cap pörkölőmestere, aki a kiállítás idején még éppen – 6 hetes útja végéhez közeledve - Costa Ricán a Bányai farmon tartózkodott és nagy dolgokat vitt végbe.

Bóka Csaba beavatta az érdeklődőket munkájának „kulisszatitkaiba”, azaz hogyan, milyen elvek alapján dolgozik/értékel/bírál/kóstol egy Q Grader. Az elmélet után következett egy kis gyakorlat, azaz illatoltunk, kóstoltunk és értékeltünk frissen őrölt és felöntött kávékat. Itt is, mint mindenben, gyakorlat teszi a Mestert!!

És ami környezettudatos énünknek a legnagyobb öröm volt, az az, hogy a BoomerangShare visszaváltható, többször használatos poharai már ott voltak a standokon, és a belépője mellé MINDEN LÁTOGATÓ kapott egyet, amit aztán magával vihetett haza.

És még egy NŐI vállalkozót megemlítenénk. Somogyvári-Matróf Krisztinát, aki csodaszép, egyedi tervezésű, és kivitelezésű „kávés” hátizsákokat varr BenDa Fashion név alatt. Mi egy szuper farmer- fekete csillogós „szövet” kombinációt szereztünk be, ami még az alkalmi szettjeinkhez is passzol. 

Sok mindenről lehetne még mesélni, annyi élményt gyűjtöttünk, de nem borzoljuk tovább olvasóink idegeit, hanem ezennel elbúcsúzunk és mi is bezárjuk a bazárt! Jövőre Veletek ugyanitt!