Bruberi a Rózsadomb legjobb kávézója (a sövényen túl…)
Április 1-én – és ez nem tréfa – a Rózsadombon a Pentelei Molnár utcában megnyílt a Bruberi Kávézó és Pékség.
Vági Laci, - a hely tulajdonosa, és mozgatórugója – nem most kezdte a vendéglátást. Fiatal kora ellenére a szakma „nagy öregjének” számít.
Már a közgazdasági egyetem alatt is „vendéglátózott”, a diploma megszerzése után pedig szinte rögtön megnyitotta saját kávézóját az V.kerületi Egyetem téren. Az ikonikus Cafe Alibi eleinte „csak” egy parányi kávézó volt, aztán az évek alatt egy igazi otthonos, melegkonyhás találkahellyé varázsolták tulajdonosai. Közben Laci beleszeretett és beletanult a pörkölésbe, így az üzletben elhelyezett pörkölő gépen mindig friss alapanyagot tudott biztosítani a hely egyre nagyobb számú törzsközönsége számára.
Aztán kb. 2 éve kikerült az ajtóra egy tábla: Itt hamarosan Starbucks kávézó nyílik!
Sokan meglepődtünk, bár a változásnak egyszerű, „prózai” oka volt. Laci az elmúlt években heti 7 napot, napi 12-14 órát dolgozva úgy érezte, hogy családjával, két pici gyermekével szeretne több időt tölteni. Persze közben folyamatosan ott motoszkált benne a „kisördög”, hogy kellene valami újat alkotni. Addig-addig gondolkodott, amíg egy kirándulás alkalmával egy korábbi cukrászda kirakatában meglátott egy KIADÓ táblát. Gyorsan a tettek mezejére lépett, és a 35nm-es üzlet kék-barna színekben pompázva Bruberi Kávézó és Pékség néven már hívogatja is a vendégeket.
Kék színű lett a 3 karos La Marzocco kávégép, a falak egy része, ill. erre a színre festette egy herendi keramikus a kávés csészéket is.
A 2 őrlőben természetesen a saját pörkölésű alapanyagok, az egyikben mindig egy világosabb pörkölésű „single origin” a másikban pedig egy klasszikusabb, sötétebb blend. Szokásos eszpresszónkat ezúttal az El Salvadori kávéból kértük, amit a kávézó baristája Orsi készített el számunkra.
A viszonylag nagy szemű babok egyenletesen voltak pörkölve. Orsi elég speciális beállítást választott, annak érdekében, hogy az italból a maximumot hozza ki. A lefolyás nehezen indult meg. Cseppenként érkezett a dupla a csészébe. A végeredmény egy szirupos, gyümölcsös, itt-ott sós tejkaramellás beütéssel rendelkező kávé lett. Elámultunk. Ennyire harmonikus kávét tesztjeink alatt keveset ihattunk.
Mivel Laci éppen akkor állította össze a napi levest friss alapanyagokból, „minden mentesen” – édesburgonya krémleves, amely az egyik kedvencem, viszont nagyon ritkán botlok bele – nem hagyhattuk ki ennek a kóstolását sem. Megérte! Sőt! Máskor is szeretnénk ilyet.
Az éhes vendégeket a levesen túl finom szendvicsek, kézműves péksütemények, napi tészta és risotto is várja, de a visszaváltható csatos üvegben „kimért” frissen facsart gyümölcs és zöldséglevek sem hiányoznak a polcokról.
A barátságos, közvetlen kiszolgálás pedig már csak hab a tortán.
Keressétek fel a II .kerület egyik legjobb kávézóját és kóstoljatok Ti is!