RÓLUNK

Történetünk több, mint 30 éve kezdődött egy általános iskolai évnyitón, amikor a 7. osztályba új fiú érkezett. A fiút Sanyinak hívták.

Mivel még ismeretlen volt számára a környezet és nem volt benne biztos, hogy a megfelelő osztályhoz csatlakozott, ezért kérdésével odalépett egy lányhoz, akit Anitának hívtak.

Szóval kapcsolatunk ekkor indult és azóta is tart.

Valljuk, hogy a hosszú házasság egyik titka a közös érdeklődés, a közös célok az életben.

Mindketten nagyon szerettünk/szeretünk utazni, új élményeket gyűjteni, más nemzetek konyháját kipróbálni. A sok utazás során azt vettük észre, hogy mindketten folyamatosan Olaszországba vágyunk, és 25 évvel ezelőtti első utunkat hamarosan követte sok-sok újabb kiruccanás.

Nem tudtunk betelni az olasz életérzéssel, magával ragadott a történelem, az építészet, a táj, a konyhaművészet, melynek szerves része volt a KÁVÉ is. Évről évre meg kellett látogatnunk az olasz eszpresszó kultúra hazáját, összekötve a kellemest a hasznossal, azaz ez a pár nap mindig a KÁVÉról is szólt.

Ezen élmények hatására egyre mélyebbre ástuk magunkat a témában, így hamarosan otthonra is beszereztünk egy eszpresszó gépet a hozzá tartozó őrlővel, és 2011-ben mindketten elvégeztük a barista képzést a Barista Hungary Kft-nél. A képzés után lelkesedésünk és érdeklődésünk egyre magasabb szintre emelkedett, és azóta nincs megállás. Folyamatosan képezzük magunkat, elsajátítottuk az alternatív kávékészítési módokat, és pár éve fejünkbe vettük, hogy megreformáljuk a magyar kávéfogyasztók kávés szokásait.

MISSZIÓNK

Szóval... pár éve fejünkbe vettük, hogy megreformáljuk a magyar kávéfogyasztók kávézási szokásait.

Ez inspirált bennünket, hogy KÁVÉKÓSTOLÓ néven elindítsuk blogunkat, és tájékoztassuk a nagyközönséget arról, hogy hol lehet jó kávét inni Magyarországon (alkalmanként külföldre is kitekintünk)

Mivel tudjuk, hogy ez egy hosszú folyamat, ezért jártunkban-keltünkben mindenhol „hirdetjük az igét”, azaz milyen és hogyan készül a JÓ KÁVÉ.

Mottónk: A KÁVÉ a missziónk és a passziónk!

Ennek szellemében indítottuk útjára a „veleméri kávés napok” rendezvényünket az Őrségben, melynek keretében augusztusban 1 héten keresztül a saját erdei kis házunk teraszán fogadjuk az arra járó turistákat egy kis kóstolóval, és sok-sok hasznos kávés információval.

Ugyanilyen – önkéntes – „konstrukcióban” gerilla kávés akciókat szervezünk egyházi gyülekezetünk jeles alkalmain. Hosszú távú terveink között szerepel középiskolai osztályokban előadások, bemutatók tartása, mely többek között azt a célt is szolgálja, hogy az energia italok helyett egészséges alternatívát kínáljunk.

Ezen kívül az Egyesület a Magyar Kávékultúráért alapító tagjaiként több, szintén „fanatikus” kávés szakemberrel együtt önkéntes munkában szervezzük a nemzetközi kávés versenyek magyarországi fordulóit.

Elhivatottságunkat a „Kávés szakma legjobbjai 2014” díjátadón a szakma is elismerte. Sanyi átvehette az „Aki a legtöbbet tette a magyar kávékultúráért” oklevelet.

A mai KÁVÉSZALON egykor szeretett dédink exkluzív ruha szalonja volt.

Úri dámák találkozó helye volt ez a 11. kerületi nagypolgári lakás, ahol szebbnél-szebb ruhaköltemények készültek egykoron. (egy igazi békebeli próbababa még tanúskodik erről)

Dédink halála után sokáig tanakodtunk, hogy a felújításra szoruló ingatlannak mi legyen a sorsa.

Eladjuk vagy felújítsuk, ez volt a dilemmánk.

Ekkor már benne éltünk a kávé világában, fogadtunk érdeklődőket az őrségi erdőszéli „nyitott porták” rendezvényünkön, ahol is többen megkérdezték, hogy Budapesten hol hallhatnának ugyanilyen, kóstolóval egybekötött „felvilágosító” előadásokat.

A kérdésre nem tudtunk választ adni, mert ilyen jellegű „képzésről” (azaz nem barista v. home-barista oktatás) nem volt tudomásunk. Addig-addig motoszkált a téma a fejünkben, amíg egyszer csak felvillant az AHA érzés.

De hiszen itt van egy tökéletes hely arra, hogy érdeklődőket fogadjunk, akiknek megmutathatjuk, hogy van alternatívája a kotyogónak. Ötletünket tett követte, és a közelmúltban elkészült családunk kávés fellegvára, egy igazi, nagypolgári bútorokkal berendezett SZALON. Ide várunk baráti társaságokat, céges csapatokat, családokat, párokat, szóval mindenkit, akit érdekel a KÁVÉ IGAZI ARCA!

KÓSTOLJ VELÜNK!

„VAN ÉLET A KOTYOGÓN TÚL, AVAGY MILYEN A TÖKÉLETES KÁVÉ?”

Ezt mutatja be Önnek/Neked a KÁVÉKÓSTOLÓ csapata!

Az interaktív 2 órás (mini) vagy 4 órás (maxi) workshop alatt szót ejtünk

  • a KV történetéről, termőhelyeiről, típusairól
  • feldolgozási eljárásokról, pörkölésről
  • készítési módokról, eszközökről (V-60, Aeropress, Szifon, Chemex)
  • otthoni praktikákról (mi a tökéletes eszpresszó titka?)
  • a koffein szervezetre gyakorolt hatásáról, tévhitekről
  • világtrendekről – Mi is a brew bar? Mit takar a specialty kávézó elnevezés?
  • Mit tud a ROK?

Kóstolunk különböző eszközökkel (Chemex, V60, Aeropress stb.) és módokon elkészített farmszelektált, kézi szüretelésű, frissen pörkölt és őrölt afrikai, ill. közép-amerikai kávékat, és készítünk kávét kotyogóban is.

Kellemes zene mellett, igazi kávéházi környezetben elkészítheted saját kávé(i)dat is.

A KÁVÉKÓSTOLÓ CSAPATA KÁVÉÉRTŐVÉ TESZI ÖNT!

 

Vélemények

   Köszönjük szépen a mai élményt!

Nagyon jól éreztük magunkat! Ez egy teljesen új dimenzió, amit most mutattak nekünk! Kedvet kaptunk a további „kíváncsiskodáshoz”.

Sipkovits-Ábrány Nikoletta és Sipkovits Péter

   Régóta felmerült az igény bennünk, hogy a mindennapi kávéfogyasztásunkat meg kell reformálnunk. Az interneten folyamatosan kaptuk az apró információ morzsákat,amivel akaratlanul is bővült az ismeretünk. Egyre jobban éreztük, hogy van út az instant kávé, a kotyogós, és a "jó erős és keserű" feketén túl is. Első lépésként egy presszó kávé főző géppel bővítettük konyhánkat ami komoly előrelépés volt, sok örömöt okozott és okoz most is.

Ám úgy gondolom, az igazi előrelépést csak most kezdjük megtenni,miután Anita és Sándor egésszé fonta a részinformációkat, amiket tudtunk, és hatalmas mértékben ki is bővítette tudásunkat, amit a mindennapokban tudunk kamatoztatni. Ha a bor témakörben szeretnénk párhuzamot vonni,ki tudunk lépni a kannás bor bűvköréből a minőségi bor fogyasztásának irányába.

Nagyon hasznos, élvezetes és élményekben gazdag volt a bemutató. Anita és Sándor családias hangulattá varázsolta az eltelt időt!

Az együtt töltött idő alatt végig érezhető volt, hogy őszintén szívükön viselik a kávékultúra megismertetését! Az pedig csak emelte a kávékóstoló különlegességét, hogy "márkafüggetlenként" nem volt lehetőség semminek a megvásárlására!

Köszönjük! Nagy élménnyel gazdagodtunk!
Babka Krisztián és Zsuzsa

   Felejthetetlen élmény volt számomra a Nálatok töltött mindkét workshop. A hangulat, a szakértelem és hozzáértésetek kimagasló volt☺ Nagyon élvezetes volt minden perc, hiszen teljesen megváltoztattátok a kávézási szokásainkat. Megtanultam érezni a kávé ízét és a különbséget. Új utat nyitottatok. Remélem lesz még sok alkalom, amikor további ismeretekre tehetek szert egy általatok szervezett workshopon☺

Köszönettel:
Egy tudatosabb kávézó

   Nagyon jó volt az előadás, nagyon finom volt a kávé!
Szuper volt az egész program!
Köszönjük!

Pallinger Márti és Kovács Dóri

 

Helyszín: A KÁVÉSZALON

1117 Budapest, Karinthy F. út 7.

World of Coffee – A világ kávés krémje Budapesten

Még mindig pár centivel a föld fölött lebegünk, és nem (csak) a túlzott koffeinbevitel miatt.

Mi is történt? Mi okozott ekkora „sokkot”?

Mindössze annyi, hogy június 13-15 között elsőként Kelet-Európában, Budapesten rendezték meg a World of Coffee-t, a világ legnagyobb kávés szakmai kiállítását, ahol kipróbálhattuk a legújabb fejlesztésű kávés eszközöket, kóstolhattuk a világ különböző pontjairól érkezett pörkölő manufaktúrák legfinomabb kávéit, és testközelből szurkolhattunk a világ legjobb baristáinak a Cup Tasting, a Latte Art, a Coffee in Good Spirits, a Cezve/Ibrik, és a Brewers Cup versenyeken...

„Szoba kilátással”… helyett Kávézó kilátással

Bizonyára több olvasónk is emlékszik a 90-es években készült kultikus kosztümös olasz filmre, melyben az ifjú angol hölgy és az édesapjával utazgató bohém fiú egy csodálatos kilátással rendelkező firenzei szállodában "összejönnek", miközben különféle kulturális kalandok sokaságát élik át együtt.

Persze a kávé is előkerül mind az olasz, mind az angliai helyszíneken...

DAMNICZKI BUDAPEST – A cukrászda, ahol a kávé is számít

Ebben az évben ünnepli 25. születésnapját – Isten éltesse! – az 1992-ben Székesfehérváron családi vállalkozásként alapított Damniczki cukrászda.

A Damniczki Balázs vezetésével készülő sütemény és fagylaltcsodák az évek alatt nem csak az elégedett vendégek számát növelték, de a szakmai zsűri tetszését is elnyerték.

Így lett 2014-ben az év tortája a Somlói Evolúció, 2013-ban pedig az év fagylaltja a vörösboros málna.

Bruberi a Rózsadomb legjobb kávézója (a sövényen túl…)

Április 1-én – és ez nem tréfa – a Rózsadombon a Pentelei Molnár utcában megnyílt a Bruberi Kávézó és Pékség. 

Vági Laci, - a hely tulajdonosa, és mozgatórugója – nem most kezdte a vendéglátást. Fiatal kora ellenére a szakma „nagy öregjének” számít.

Fine dining és „Fűszeres fuvallat”

Péntek estére különleges vacsorameghívásunk volt. A Várkert Bazár és Casino exkluzív termeiben részesei lehettünk a Nespresso Atelier (atelier jelentése műhely) néven a tavalyi év folyamán elindított csúcsgasztronómiai rendezvénysorozat – amely idén február 23-26. között zajlott - Segal Viktor séf által jegyzett estjének.

MODERN ZENE és ÚJHULLÁMOS KÁVÉ

Pár napja ismét egy fantasztikus klasszikus zenei koncert hallgatója lehettem, mégpedig a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban.

Igazi „Virtuózok” koncert volt, csak nem a TV képernyőjén keresztül, hanem élőben az iskola csodálatos koncerttermében élvezhettük a legkiválóbb diákok produkcióit.

Apricot kávézó a Bródy Sándor utcában

Karácsony előtt pár nappal hajnali belvárosi piactúrát terveztünk, hogy még a nagy roham előtt ...

.... Hová is menjünk, morfondíroztunk a piaci kofák és vásárlók zajában reggel fél 7-kor. Ekkor bevillant az egyik barátunk ajánlása és így jutottunk el a reggeli fagyos félhomályban még kissé kihalt belvárosi utcákon át a Bródy Sándor utcában lévő, és 7 órakor már vendégeket fogadó Apricot kávézóba.

9BAR

Ismét Budapesten, a belvárosban járunk, egészen pontosan a Bazilika mögött, a Lázár utca 5-ben.

 Itt található a 9BAR kávézó, azon kevés helyek egyike, ahol minősített alapanyagból, kiválóan elkészített olasz kávét ihatunk.

11 + 42 = 8200 (VESZPRÉM)

Veszprém a Királynék városa. A település a környék szellemi, gazdasági és 2015.11.11. óta kávés központja is.

A hét dombra épült város egyik dombján a vár tövében, gyönyörűen felújított, népies barokk homlokzatú, mediterrán kertben megbúvó házban üzemel a Tizen1 kávézó.

Völgyhíd Kávézó Kőröshegy

Életünkben először nem a Balaton északi, hanem a déli partján nyaraltunk, Balatonszárszón.

Bár saját kávékészítő eszközeink és hozzá a kiváló alapanyag ezúttal is velünk utazott, de „vadász szenvedélyünk” nem hagyott nyugodni, így feltérképeztük a környék kávés kínálatát.

És eközben minden szempontból egy igazi gyöngyszemre bukkantunk.

A Völgyhíd kávézót Árpi és családja közel 5 éves alapos tervezés/kivitelezés után 2014 tavaszán nyitotta meg a Kőröshegy lábánál.   

Kopi luwak kávét kóstoltunk

Bár sokan sokat adnának egy ilyen különleges kávéért, a mi bakancslistánkon nem szerepelt ez a tétel. Nem vágytunk rá, hogy az Indonéziában civet macska emésztőrendszerében fermentálódott zöldkávéból pörkölt szemek képezzék reggeli fekete italunk alapját. Nem terveztük, hogy ezért több ezer kilométert utazunk. Nem vágytunk rá, ennek ellenére megérkezett...

The Coffee Man...

Jakab Mordy Gábor a WARMCUP Cafe & community szíve és lelke, elhozta a magyar kávészerető közösség/közönség részére ezt a nagyszerű filmet, melyet augusztus 6-án láthattunk az Art+Cinema (egykori Örökmozgó moziban).